Thomas Harris: A Vörös Sárkány

Fülszöveg:

Will Graham nyomozó egy halott család csendes, üres házában álldogál, és a gyilkos helyébe képzeli magát. Graham, aki FBI-kiképző-tiszt, a nyomokból fejti meg sorozatgyilkosa kinézetét, tudja, hogyan gondolkozik, és mit tett az áldozataival haláluk után. Már csak el kell kapnia. De ahhoz, hogy ez sikerüljön, bele kell élnie magát a szerepébe; ráadásul együtt kell működnie egy veszélyes elmebeteggel, dr. Hannibal Lecterrel..

Kiadó: Magvető Könyvkiadó

Oldalak száma: 368
Borító: CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly: 520 gr
Nyelv: MAGYAR

Hannibal Leckter nevét talán gyakrabban halljuk filmekkel, sorozatokkal kapcsolatban. Pedig igencsak figyelemre méltó, hogy Thomas Harris, a könyv-sorozat írója mit alkotott. Sokszor beteg, teljesen elborzasztó cselekményeket tár az olvasó elé, aki, mint minden ember vonzódik a megdermesztő félelemhez, és a kegyetlenséghez.

Az első kötet a Hannibal sorozatban A Vörös sárkány, ami már kellőképpen megalapozza a gondolatot, hogy az elkövetkező kötetekben, mit is várhatunk el az írótól. A krimi kategóriába tartozik ugyan, de gyakran vannak benne horror elemek, amik még izgalmasabbá teszik a könyvet. Az olvasnak eszébe sem jutna letenni, vagy abbahagyni.

Talán aprólékosságában rejlik a nagyszerűsége. Minden vérfoltnak, minden mozdulatnak jelentése van, és azt hiszem nem vagyok egyedül, ha azt mondom, nehéz nem tisztelni egy olyan intelligenciával bíró embert, mint Hannibal, még ha gyilkos is. Will Grahammel már nehezebb a dolgunk, gyakran nem emészthető a tehetetlensége, a nem akarása. A két főszereplő tökéletesen egészíti ki egymást.

Nem egyszer előfordult velem, miközben utazás közben olvastam, hogy csaknem visszafojtott lélegzettel vártam, hogyan alakulnak az események.

Az író kellő ideig csigázza az olvasót az ,,aktuális” sorozatgyilkos kilétével kapcsolatban.

Francis Dolarhyde gyermekkorának megismertetésével azonban felkelti bennünk az empátiát. Az olvasó pedig ott ül a könyv felett, és gondolkodik, hogy akkor mit is szeretne, mi legyen Dolarhyde sorsa az utolsó oldalakon.

Az elveszettség, a félelem, az elme bajai és felejthetetlen szereplők teszik naggyá a kötetet. Nem szeretnék elárulni részleteket, szerintem mindenkinek érdemes elolvasni, aki szeret izgulni, és nos... karakterekhez ragaszkodni.

Kiera Cass: A párválasztó

Való Világ, Gyúrós Józsi, Aurélio… Valljuk be, akár nézzük a show-t, akár nem, mindenkiről mindent tudunk, hiszen a csapból is ez folyik. Bevallom pironkodva nektek, hogy én minden nap visszanézem az aktuális részt ha tehetem, mégpedig mert hatalmasakat tudok nevetni a hülyeségen, és mert alátámasztás nyer, hogy bizony volt egy kis értelme a szociológiát legalább elméletben tanulni, hiszen itt jön képben a látott gyakorlat.

És lám-lám, igen nagy véletlen, hogy ez a könyv került a kezembe, mert A párválasztó és a VV között van némi hasonlóság. Ez pedig az, hogy több ember versenyez egy fődíjért. De szerencsére itt véget is ér a hasonlóság, mert ez a könyv nagyszerű volt. Igazi felfrissülést jelentett olyat olvasni, amiben végre az ártatlan romantika nagyobb hangsúlyt kapott, mint a szex meg az erőszak. Persze, persze, azokat a könyveket is kell olvasnunk, de ez most más volt. Igazán erre volt szükségem. És minden fiatalnak ajánlani tudnám, mert a régi jó pöttyös könyvekre hasonlít, amin az ember lányának fel kellene nőnie. Ezzel szemben mit kell látnom a buszon? Na mit? Hogy meg a Facebook, meg minden, aminek nem kellene, ez a könyv pedig várja a polcokon, hogy valaki leemelje.

Nem is akarom tovább húzni a mézesmadzagot, olvassátok el a fülszöveget:

,,Harmincöt lány. Egy korona. Egy lehetőség, ami az életben csak egyszer adódik.

A Párválasztóban részt vevő harmincöt lány számára ez életük legnagyobb esélye. Egy lehetőség arra, hogy kiszabaduljanak abból az életből, amibe beleszülettek. Hogy belépjenek egy világba, amiben csillogó ruhákat és felbecsülhetetlen értékű ékszereket hordanak. Hogy palotában lakjanak és a csodás Maxon herceg szívéért vetekedjenek egymással.
America Singer számára azonban kész rémálom Kiválasztottnak lenni. Azt jelenti ugyanis, hogy hátat kell fordítania titkos szerelmesének, Aspennek, aki egy alsóbbrendű kasztba tartozik. El kell hagynia az otthonát, hogy beszálljon az ádáz közdelembe egy koronáért, amire nem is vágyik. Egy palotában kell élnie, amit a lázadók erőszakos támadásai fenyegetnek állandóan.
Aztán America megismeri Maxon herceget. Lassan megkérdőjelezi addigi terveit, és rádöbben arra, hogy az élet, amiről mindig is álmodott, talán köszönő viszonyban sincs a jövővel, amit korábban még csak el sem képzelt volna.”

A borítót külön meg kell dicsérnek, mert messze ez vitte nálam a mostanában piacra dobott könyvek borítóinak díját. Elegáns, mégis feltűnő és minden ízében kecses.

Nem akarom lelőni senki elöl a poént, viszont aki a kezébe veszi a könyvet, az ne számítson lezárásra az utolsó oldalakon, hiszen a sorozat folytatásos, amit nem igazán kedvelek. Egy könyvnek legyen eleje és vége, ne legyen olyan érzésem, hogy csaknem a mondat közepén csapta le a tollat az író, hogy ,,na most innentől második kötetet írok”!

Ettől eltekintve ma elkezdtem olvasni a második részt, mert tényleg igazán kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a vége. Furcsa dolog, hogy a lányok mindig a hercegeknek szurkolnak, mert szívünk legmélyén áhítozva vágyunk rá, hogy fehér lovon értünk vágtasson álmaink lovagja, még ha azt nem is merjük bevallani…

Kresley Cole: A sötétség démona

Volt szerencsém e-book-ban elolvasni a Bookandwalk jóvoltából Kresley Cole egy ismételten szórakoztató írását. A sötétség démona éppen ugyanolyan jó könyv, mint amilyenek Cole korábbi írásai is.

Már nagyon régóta szerettem volna elolvasni a sötétség démonát, mivel minden alkalommal, mikor a A halhatatlan alkonyat után sorozat egy újabb kötetét megjelenteti a kiadó, már tűkön ülök.

Ezúttal Malkom és Carrow történetét ismerheti meg az olvasó. Malkom félig vámpír, félig démon, Carrow pedig boszorkány, aki mások boldogságából nyeri az erejét. A fordulatok egymást követték. Közben pedig pontosan lehetett tudni, hogy a kötet végén ismét feltűnik a ,,boldogan élünk amíg meg nem..." befejezés. És ez így is van jól. 

Malkom azt a fajta férfiasságot testesíti meg, amit csak Cole és talán Ward tud egyedül megszemélyesíteni a paranormál-romantika kategóriában. De nem viszi túlzásba, ezt a neandervölgyi stílust. Finoman árnyalt szereplőként egyértelműen ő lesz mindenkinek a kedvence a kötetben. 

Carrow a nőiesség és a kedvesség képviselője, így a két oldal kiegyenlített.

Annak ajánlanám a könyvet, aki szeretne kikapcsolódni, elveszni egy varázslatokkal teli világban és megismerni azt, hogy a nők fejében milyennek is tűnik a tökéletes, mindent felemésztő szerelem...

Lássuk a fülszöveget: 

Kresley Cole – akinek regényei állandó szereplői a New York Times bestsellerlistájának – perzselően forró meséje egy vámpírvérrel fertőzött, kitaszított démonról és egy sebezhető, fiatal boszorkányról, akit a férfi megvéd mindenkitől – ha kell, még önmagától is. EGY VESZÉLYES DÉMON, AKINEK NEM KÉPES ELLENÁLLNI… 

Malkom Slaine: kínozza sötét múltja, gyötri a vámpíréhség, a védelmét élvező zöld szemű lány pedig a pusztulás szélére sodorja. EGY ŐRJÍTŐ BOSZORKÁNY, AKIT A MAGÁÉNAK AKAR… 

Carrow Graie: elrejti a bánatát, csak a következő bulinak és csínytevésnek él. Egészen addig, amíg nem találkozik egy kínlódó harcossal, aki érdemes rá, hogy megmentsék. ÖSSZEZÁRVA EGY RETTENETES BÖRTÖNBEN… Ahhoz, hogy Malkom és Carrow túlélje a kalandot, a férfinak szabadjára kell engednie a benne rejlő démont és vámpírt. Vajon amikor Malkom azzá a rémálommá változik, amelytől a saját népe is retteg, elveszíti-e a nőt, akiért teste-lelke eleped?

Kiadó: Ulpius-Ház Könyvkiadó KFT:

Oldalak száma: 458

Borító: puhatáblás, ragasztókötött

Kiadás éve: 2013

Fordító: Medgyesi Csilla

J. Kenner: Forró rabság

Mikor nekikezdek egy könyvnek, mindig nagy a lelkesedésem. Persze van, hogy ez csökken, de elmúlni nem szokott teljesen. Mert ha már elkezdek egy könyvet, azt szeretem is befejezni. 

A Forró rabság-ot a könyvtár egy eldugott polcán találtam meg, bár lehet jobb lett volna, ha visszateszem a többi kötet közé. Kezdetben nagyon tetszett a történet. Damian és Nikki megismerkedése, az akt ötlete mind olyan területek, amelyekből rendkívül jó könyvet lehetne írni. 

De az írónő azt gondolt,a hogy jobb, ha lekoppintja a Szürke ötven árnyalatán. Innen a távolból üzenném neki, hogy HIBA volt! Csupa nagy betűvel! Mert az elején tanúsított eredetiség hamar kikopott a regényből, és egy olcsó utánzattá vált. 

Bevallom, a felétől már csak szenvedtem vele. Alig vártam, hogy vége legyen. És hogy miért folytattam? Adtam egy utolsó lehetőséget arra, hogy valami nagy durranás, valami váratlan fordulat legyen benne. De ebben hiába reménykedtem.

Ami még pluszban nem tetszett, az a trágárság. Vannak helyzetek, mikor megengedett az, hogy valaki a nyelv ,,szebbik" oldalát használja, de könyvekben ez igen ritka eset. A Forró rabság tele volt olyan szavakkal, amit értelmes, intelligens ember nem használ már a megismerkedés első percében.

És bár tudom, hogy sorozatról van szó, így nem lehet befejezett a könyv már az első részben, de attól még ennyi elvarratlan szálat sem kellett volna hagyni benne.

Na jó, kimérgelődtem magam...

Szóval már csak a fülszöveg van hátra, ami talán érdekesebb, mint az egész könyv egyszerre....

Fülszöveg: 

A Stark-trilógia első része
Egy férfi, aki mások szenvedélyével játszik…
Egy nő, aki belemegy a játékba, de nagy árat kér érte…
Damien Stark sportolóból lett milliárdos, akinek nem sokan mernek nemet mondani.
Nikki Fairchild az egyetlen nő, aki felkorbácsolja a szenvedélyét.
Milyen titkokat rejteget Niki, az egykori szépségkirálynő?
És milyen démonok üldözök Starkot?
Ki bírja tovább ezt a kíméletlen játékot?

Alice Clayton: Faldöngető

Fülszöveg.

Caroline Reynolds magáénak tudhat egy fantasztikus, új lakást San Franciscóban, egy irigylésre méltó háztartási robotgépet… O-t viszont nélkülözni kénytelen (és itt most nem Oprah-ról van szó, kedves olvasók). Tervezői karrierje felfelé ível, irodája a kikötőre néz, egy bombasztikus cukkinis kenyér receptje is az övé…,  de O-nak se híre, se hamva. Ott van neki Clive (a világ legaranyosabb cicája), a jó barátok, egy hatalmas ágy, csak O nem.

Azóta, hogy beköltözött új lakásába, az O nélküliség állapotát tovább nehezíti szexuálisan túlfűtött szomszédja , aki éjnek évadján olyan hangos faldöngetésben részesíti, amilyet még sosem hallott. Minden nyögés, náspángolás és… – ez csak nem nyávogás volt? –, szóval mindez hangsúlyozza a tényt, hogy nem csupán nem hagyják aludni, de még mindig meg van fosztva…, igen, helyes a tipp: O-tól is.

Majd belép a képbe Simon Parker (tényleg, Simon, kérlek, lépj be). Amikor a faldöngetés odáig fajul, hogy jóformán szó szerint kilöki a gazdáját az ágyból, Caroline, arcán kielégületlenséggel, rózsaszín baby-dolljában végre szemtől szembe kerül már sokszor hallott, de sosem látott szomszédjával. A késő éjjeli ütközet… nos, vegyes érzelmekkel zárul. Hmm! Ilyen vékonyka falak mellett, a feszültség bizony hatalmas…

Incselkedés, gúnyos megjegyzések, forró fürdőben lubickoló cicalányok a gyönyörű San Franciscó-i ég alatt – és ráadásként a legszexisebb almás pite, amely valaha készült. Mindez ott rejtőzik ebben az érzéki, szellemes, romantikus mesében.

Azt hiszem, ha valaki megvásárolja a ,,Faldöngető”-t, az később mosolyogni fog, akárhányszor csak ránéz. Nem az erotika kategóriába sorolnám szívem szerint. Inkább vicces volt, hebehurgya- a szó jó értelmében- és romantikus. Valahogy a gyerekkori szerelmes filmek jutottak eszembe róla végig, ahogy oldalt oldalra olvastam át.

A fülszöveg miatt nem kezdtem el azonnal olvasni a könyvet. Alapból nem kedvelem az olyan regényeket, amikben vívódó szerelmi háromszög alakul ki. És ebben az esetben is O-ra azt hittem, hogy egy férfi nevének rövidítése. DE! Háhá... nem az. Bizony hogy nem. O elvesztése nagy gondot jelent a főszereplő nőnek, Caroline-nak. És hát mi tagadás a szexuális túlfűtöttség gyakran vezet a könyvben humoros félreértésekhez, esetlenkedéshez.

Kellemes volt olvasnom, hogy egy férfi igenis (de tényleg!) el tud pirulni. Simon pedig előszeretettel jön zavarba többször is a történet alatt.

Nagy sztorira szerencsére nem kell számítani. Sokszor jobban ezek a könyvek, mint a mély tartalommal és bölcsességekkel átitatottak. Kellemes perceket okozott. És bár azt ismét sajnáltam, hogy csak egy szempontból ismerhetjük meg a történetet. Azért a végén Clive, a macska igencsak megnevettetett.

Ha már itt tartok, ki kell térnem a cicus személyiségére. Biztos vagyok benne, hogy az írónőnek legalább egy (de inkább több) macskája van otthon, hiszen a velük kapcsolatos apróságokat, amiket a könyvben fel lehet fedezni, csak egy megrögzött macskatulajdonos tud ilyen pontossággal leírni.

Caroline olyan személyiség, amit minden nő szeretne magának. Tisztában van a vonzó tulajdonságaival, el tudja csavarni a férfiak fejét, remek cukkinis kenyereket süt... Egyszóval a képernyőről lelépett tökéletesség. Mégsem éreztem ezt túl töménynek, mert a belső monológjai, amiben -na jó, csak elárulom- az orgazmusát ,,O”-nak nevezi, Simon ,,boldogságát” pedig ,,A”-nak (ezt olvassátok el, mit is takar...), teljes káosznak nevezhetőek. Sosem tudja, mit is akar, pedig tisztában van a helyzetekkel. Ez némi bonyodalomhoz ugyan vezet, de lehet tudni, mi is lesz a történet végkifejlettje.

Kifejezetten ötletesnek találtam, hogy az sms-ek amiket váltottak, lekötötték a figyelmemet, és megmosolyogtattak.(Jómagam is hasonlóakat küldök ki az éterbe... ) Pedig hosszú ideje, mióta a szürke-hóbort beköszöntött, teljesen elcsépeltnek találtam a beszélgetést ezen formáját a lapokon.

Egyszóval nem kell nagy durranásra számítani, de kellő erotika, humor és kedvesség van benne ahhoz, hogy nagyon szeretni lehessen ezt a könyvet. Méghozzá nagyon. :)

megjelent: ulpiushaz.blog.hu :)

E.L. James: A szürke ötven árnyalata

...azaz a bambiszemű naiva...

Hogy miért kapják fel a fejüket az emberek a polgárpukkasztásra, a meghökkentésre, rejtély, de kivétel nélkül mindig működik. Az emberek ingerküszöbe egyre magasabb. Napról napra bonyolultabb felhívni a figyelmet. Főleg a lényeges dolgokra. Vegyük példának okáért a hozzám fűződő egyik legkedvesebb témát. A könyveket.
Jelenleg a legfelkapottabb könyv, illetve trilógia a Szürke ötven árnyalata E.L. James-től. Én is olvasom. Már a harmadiknál járok. De roppant módon bosszant, hogy rásütötték az ,,erotikus" kategóriát. Én már nem egyet olvastam ezelőtt is. Igaz, vannak benne pikáns jelenetek, sokszor kitárulkozóbb az egész, mint amiről az ember szívesen beszél, de mégis milyen sokan elolvasták... Nem hiába vezeti az eladási listákat az utóbbi hónapokban. Az egyetlen idegesítő dolog a kötetekben, hogy a nő, Ana, nem tudja eldönteni mit akar. Ódzkodik a férfitől, a szexuális szokásaitól, mégis mindig közel merészkedik, akár egy molylepke a nyílt lánghoz. Néha megég, máskor még mélyebbre fúrja magát a narancsos lángban.
A férfi, Mr. Grey a tipikus női ideál. Titokzatos, okos, sikeres, eszméletlenül szexi, elvarázsolja a nőt maga mellett, megváltozik érte, szerelmet vall, titkokat árul el, valamint piszok jó szerető. És nem mellesleg eszméletlenül védelmező típus, aki széttépne mindent, ami bántja a nőt.
Nem lehetne azt mondani, hogy unalmas könyv, de vannak éppen ilye jók, amik kevésbé ismertek mert nem olyan profi a reklámkampányuk. Én ajánlanék mindenkinek valami egészen mást is. Ami már tényleg az erotika kategóriába sorolható. Bertrice Small könyvei is olyanok, tetszenek is.
Bár a Szürkéknek van valami kedves varázsa is. Ami miatt a harmadik kötetet is éjt-nappallá téve olvasnám, amiért aggódom a főhősért, és most írok róla.
Jelenleg az a baj, hogy mindenki, aki olvassa ezt a könyvet/sorozatot, azt hiszi magáról, hogy ,,juj, most miylen ,,bűnös" könyvet olvastam!" Pedig nem... Egyszerű, színtiszta romantika ez is. Csak a modern formában. Abban, amit az emberek csak rejtve, titokban mernek elemezni. Amit szívesebben mondtak korábban ,,botrányosnak", mint ,,bestsellernek". Olvastam róla egy kritikát, hogy Ana, egy ,,bambiszemű naiva", és azóta tényleg gyakran eszembe is jut ez a jelző, mikor oldalakon keresztül sopánkodik valami csipricsáré dolog miatt.
De azért ajánlanám mindenkinek. Talán még a férfiaknak is. Nem azért hogy példát vegyenek, hanem hogy kicsit megértsék egy nő szemszögét, hogy mennyire nem bírjuk ki a titkokat, mennyire vágyunk az érintésre, a megértésre és a szürkének arra a bizonyos ötven árnyalatára...

,,A férfiak nem igazán bonyolultak. Nagyon egyszerű teremtmények. Általában arra gondolnak, amit mondanak. Mi pedig órákat vesztegetünk azzal, hogy próbáljuk kielemezni, mit is mondtak."

Marian Keyes: Görögdinnye

Marian Keyes: Görögdinnye

Nem tudom, voltál-e már úgy, hogy bementél egy könyvtárba, aztán újra és újra, és minden alkalommal megakad egy könyvön a szemed. Esetem egy sárga borító, kicsit megviselt külsőt, és a K44-es számot képviselte. Akárhányszor a polcok között bolyongtam, valamiért végül mégiscsak leemeltem ezt a könyvet, elolvastam a tartalmát, a fülszöveget, majd visszatettem.

Fülszöveg:

„Éppen elég gáz, hogy Claire-t a férje, James, az első gyermekük születése napján hagyja el, de még arra sincs tekintettel, hogy legalább egy vékony nőre cserélje le!

Egyszerűen meglép, s otthagyja Claier-t egy újszülöttel, összetört szívvel, tíz kiló súlyfelesleggel és... ööö... egy tízszeresére tágult szülőcsatornával.

Jobb lehetőség híján Claire hazamegy a családjához. Gyönyörű húgához, Helenhez, szappanopera-néző anyjához és meghökkent apjához. És a humorosan keserédes történetben Claire egyre jobban lesz.

Sokkal jobban.

Annyival jobban, hogy amikor James visszaoldalog az életébe, enyhén szólva meglepetés várja...

Marian Keyes a modern női irodalom világszerte elismert népszerű képviselője.”

Na mármost. Egyáltalán nem éreztem magamhoz közel az alapsztorit, hiszen még nem szültem, van párom, és anyám helyett apán szereti a szappanoperákat.... Ennél fogva szép óvatosan visszatoltam eredeti helyére a Görögdinnyét.

Legalábbis a legutóbbi könyvtárban történt látogatásom alkalmáig. Gondoltam, a sors valamiért az utamba sodorta a kötetet, így el kell olvasnom... Nem veszíthetek vele úgysem semmit.

A biztonság kedvéért elolvastam a sorok között ácsorogva az előszót... Érdemes volt, mert már szorongatva mentem is utána kikölcsönözni. A legjobb az volt, hogy már az első néhány oldal után mosolyogva,vagy kuncogva olvasgattam a sztorit. És észre sem vettem, hogy semmiben nem hasonlít az életünk. Dehát ettől jó egy könyv, nem igaz? Hogy belecsöppenünk egy megalkotott világba, és ott ragadunk.

Nos, bármennyire is szomorúnak tűnik az elhagyás, a szülés utáni depresszió-féleség, valamiért nem sajnáltam Clairt. Olyan mértékben humoros volt, gyakran különös szókapcsolatokkal, hogy végig tudtam, talpra fog állni. Eleinte persze dagonyázik az elhagyottak fázisaiban, de idővel visszakapja eredeti alakját, hajlandó minden nap megfürdeni, és már vásárolni is hajlandó lemenni.

Aztán belép a világunkba Helen barátja/pasija/tanulótársa- igazából ekkor még nem lehet eldönteni, milyen státuszt is tölt be az álompasi, csupa nagy betűvel-. Adam intelligens, jóképű, érdeklődő, és nem mellesleg... néhány évvel fiatalabb Claire-nél.

És ahogy olvastam, csak kuncogtam a buszon, vonaton, az előadásokon a főiskolán. Egyetlen fájó pontom lett, hogy ez csak az első kötet volt... Nincs befejezve a történet, nincs az utolsó oldalon, hogy VÉGE. Így hamarosan ellátogatok ismét a könyvtárba, és csak reménykedem, hogy megvan a Görögdinnye II. is valahol. Mert fúrja az oldalam a kíváncsiság.

De addig is a kis sárga kötet átvándorolt egy szobával arrébb, édesanyámhoz, hogy egy újabb ember arcára varázsoljon mosolyt, ez a keserédes történet...

Bármennyire is limonádé „könyv”, öröm volt kézben tartani, és hagyni, hogy magával ragadjon.